Sasuke Szíve - Első fejezet

Sziasztok!

Nos mivel új projekt vette kezdetét, és a főblogon már részleteztem a lényeget, nem is húznám tovább az időt, jöjjön a fanfic:
Sasuke Szíve!

Először is, pár részlet az íróról:
Az író fanfiction.net-en tevékenykedik, Foreverdreamergirl1 néven,

eddig 3 Twilight és 3 Naruto fanfictiont írt.
Valódi neve Jessica

Profilját és történeteit itt találhatjátok meg:

Foreverdreamergirl1

A most taglalt történet eredeti címe Sasuke's Heart, terjedelme eddig 4 fejezet.
A történetek egymáshoz minimálisan kapcsolódnak,
időrendileg mindegyik egy folytatása a másiknak.
A 4 történetet egy biztos pont köti össze:
egy ígéret, amit Kakashi tesz Sasukénak.

A történetet eredeti nyelven itt olvashatjátok:

 Sasuke's Heart

Rövid leírása: Néhány rövid oneshot olyan pillanatokról, mikor Sasukénak segítségre vagy egy szülői alakra van szüksége, és ezt Kakashitól, vagy a hetes csapat tagjaitól kapja meg.

Még jön némi száraz adat, azok számára, akik kezdés előtt tudni akarják, mi is ez a fic,
szóvaal...

Fandom: Naruto
Fanfic korosztáybesorolás: K+ (9 éven felülieknek)

Műfaj: Hurt/Comfort, Családias, One Shot

Központi karakterek: Hatake Kakashi, Uchiha Sasuke

Párosítás: Nincs

Szavak száma: 3500+

Rajongói alkotás fordítása.

Ezennel pedig jöjjön a történet, jó szórakozást! ^^
Az írónak pedig ezúton is köszönöm a lehetőséget. :)

Sasuke Szíve

Első fejezet: Majdnem jéggé fagyva

            Naruto csendben nézte, ahogy Sasuke a nagy sátruk sarkában fagyoskodott. Szorosan magára húzta hálózsákját, és a lehető legkisebbre húzta össze magát. Arca semleges kifejezést mutatott, ahogy a fiú próbálta fenntartani a maradék büszkeségét, de Sakura és Naruto is látták, hogy kis híján megfagy. Az a vékony hálózsák nem volt elég. Mielőtt ideértek, legalább egy órányit a táskájában volt a kinti hideg szélben és adott pillanatban Sasuke testhőmérséklete egyértelműen nem volt elég ahhoz, hogy átmelegítse.

            Ez volt az év leghidegebb napja itt, az általában meleg Rizs Földjén. Odakint szél és hó fedte be a máskor napsütötte tájat. Jéghideg szél rázta a narancsszín sátrat, ahol Naruto és Sakura egymáshoz bújva próbálták elkerülni a fagyási sérüléseket a szomszédos sarokban.

‒ S-S-S-Sasu-ke, n-ne csináld, í-így m-m-megfagysz... ‒ hebegte Sakura szinte könnyes szemekkel, miközben a sátor falán átsüvítő szél egyre inkább tundraihoz hasonlatossá hűtötte a levegőt. Naruto és Sakura egyaránt felajánlották már párszor Sasukénak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy melegen tartsák egymást, de a fiú mégis mindig fagyos tekintettel utasította el őket. Mostanra már tudták, hogy csak megjátssza magát.

            Nem igazán voltak szerencsések. Rövidnadrágban és egy szál pólóban voltak küldetésen az elmúlt évek leghidegebb, legvadabb hóviharában. Akkor kezdett havazni, mikor éppen átlépték a munkájuk helyszínéül szolgáló kis falu határát, de még mesterük sem tudta megjósolni, hogy ilyen vihar lesz. Úgy zúdult rájuk, mintha csak valaki nyakon öntötte volna őket egy vödör jégszilánkkal.

            Abban a pillanatban beállított mesterük is. Arca üres volt, mentes minden érzelemtől, de Naruto aggodalmat fedezett fel tekintetében.

‒ Mi a helyzet? ‒ kérdezte halkan. Mivel egyikük sem felelt, inkább csak lehajtották fejeiket a betörő hideg szél miatt, a férfi megfordult, hogy becipzárazza a sátor ajtaját, majd kirázta hajkoronájából a fagyott hópelyheket.

‒ Sajnálom... Pillanatnyilag nem tudom felvenni a kapcsolatot a falubeliekkel. Túl nagy a vihar, úgy néz ki, itt kell kibírnunk az éjszakát ‒ mondta. Aggodalma tovább nőtt, mikor észrevette a geninek élénkpirosra változott bőrszínét. Erősen reszkettek a hidegben, és biztos volt abban, hogy ő maga is remeg. Szeme összeszűkölt, mikor észrevette a többiektől távol, összekuporodva fekvő Sasukét. Inkább nem mondott semmit, tudván, hogy a fiú erősen kimerült korábbi harca során.

            Aznap korán reggel, miután elhozták a tekercseket a Rizs Földjéről, szinte már befejezettnek tekinthették küldetésüket. Korán indultak, hogy visszaérjenek napnyugta előtt ‒ nos, erről ennyit. Minden rendben ment, egészen addig, amíg egy csapat ninja rájuk nem támadt, hogy eltulajdonítsák a tekercseket és saját falujukba vigyék azokat. Mivel öten voltak, a geninek mind megküzdöttek eggyel, Kakashi pedig harcba szállt a vezetőjükkel, és annak jobb kezével ‒ vagy legalábbis azt hitték.

            Később világossá vált, hogy a vezetőjük visszafordult, és jobb kezére hagyta a vezető pozíciót. Míg Kakashi az imposztorral volt elfoglalva, valójában Sasuke ‒ aki a táskájában vitte a tekercseket ‒ küzdött meg az igazi vezetőjükkel.

            Kakashi büszke volt a fiúra, hogy kitartott vele szemben, amíg ő maga észrevette, mi a helyzet. Akkor gyorsan legyőzte két ellenfelét, hogy Sasuke segítségére siessen. Gyorsan ment, a csapatot vezető ninja háta mögé osont, míg az Sasukéval volt elfoglalva, majd könnyedén legyőzte, azután pedig továbbhaladt, hogy kezdjen valamit a másik kettővel, akikkel Naruto és Sakura addig kitartóan harcoltak.

            Azelőtt Sasuke már rengeteg chakráját felhasználta, és magához méltóan nem engedte, hogy bárki is segítsen neki, hanem felkelt, és remegő lábakkal, de folytatta társaival hazafelé vezető útját. Mestere csak most láthatta, hogy a fiú ereje lassan kezdett visszatérni. Hideg volt, de legalább pihenhetett. Naruto miatt ‒ hála a Kyuubinak ‒ nem kellett aggódnia, Sakurának pedig sosem kellett igazán harcolnia, ha Naruto mellette volt.

‒ De s-s-sensei, itt meg fogunk fagyni! ‒ nyögött fel Naruto. Sakura közben halkan nyöszörgött, Sasuke pedig csak csendben nézte tovább a férfit.

‒ Tudom... de ennyire azért nem rossz a helyzet ‒ válaszolt Kakashi egy kicsit elmosolyodva. Pedig pontosan tudta, milyen rossz helyzetben is voltak. A sátor fala kizárta ugyan a szelet, de a hideget nem.

‒ Nézzétek... Fel tudtam nektek melegíteni ezt a takarót egy jutsu segítségével. Tessék ‒ mondta, ahogy közelebb sétált, és a két geninre terítette a mostanra már kicsit melegebb sötétzöld takarót, amit eddig mellkasához szorítva tartott. Nem gondolt arra, hogy több takarót hozzon magával erre az útra. Nem számított ilyen rossz időre, úgyhogy sajnos csak átfagyott hálózsákjaik voltak, amiben a geninek feküdtek. Illetve neki volt két takarója, amit hálózsákja helyett hozott, lévén hogy legutóbbi küldetésén elszakította azt. Ebből az egyiket a gyerekeknek adta, akik nem csak, hogy fagyos hálózsákokban feküdtek, de mind vékony ruhákat is viseltek.

‒ Sensei? ‒ kérdezte Naruto, miközben alig észrevehetően pillantott csapattársára és riválisára.

‒ Ma én fogok őrködni elsőként, és másodikként is ‒ mondta. ‒ Sasuke, mikor visszatérek, hogy ellenőrizzelek benneteket, nem érdekel mekkora az egód, jobban teszed, ha már a többiek mellett leszel ‒ tette hozzá határozottan. A fiú csak hümmentett egyet, úgy, hogy jelenthette akár azt, hogy "Értettem", "Tökmindegy", "Megértettem, de elfelejtheti", vagy azt, hogy "Csessze meg, sensei". De ezúttal egyikük sem tudta eldönteni, mire gondolhatott ezek közül. Kakashi odasétált hozzá, majd hideg kezével megragadta a fiú arcát és erővel maga felé fordította, hogy Sasuke ránézzen. Egész arca vörös és jéghideg volt, de látszott, hogy lassan visszanyeri az erejét és a chakráját. A genin egy morranással kísérve elrántotta fejét mestere kezéből, ekkor Kakashi felállt mellőle. A sátor nyitott ajtajához sétált, a gyerekek ismét összehúzódtak a hideg szélben.

‒ Hamarosan visszatérek, addig próbáljatok aludni ‒ mondta. ‒ És Sasuke, hallottad, mit mondtam ‒ tette hozzá.

            Mikor mesterük elment, és újra zárva hagyva a sátrat, senki nem szólalt meg. Kerek egy percig csak csendben nézték egymást.

‒ Sasuke... ‒ mondta Sakura, de mielőtt folytathatta volna, Sasuke csak ennyit mondott:

‒ Fogd be.

‒ Sasuke... - folytatta helyette Naruto.

‒ Azt mondtam, pofa be! Ezzel is hőt veszítesz ‒ mondta gúnyos mosollyal. ‒ Különben is, a hangodtól megfájdul a fejem.

‒ Nem! ‒ kiáltotta Naruto. ‒ Nem a hangomtól fog megfájdulni a fejed! A hideg miatt esetleg! Vagy azért, mert kimerültél a harcban... De nem a hangom miatt! Miért nem nyeled le végre azt az idióta büszkeségedet, és hallgatsz inkább Kakashi-senseire? Azt hiszed, ő nem fázik? Vagy, hogy nem fáradt? Neki is csak két takarója volt, mégis nekünk adott egyet, plusz felajánlotta, hogy majd őrködik helyetted is, mindemellett ő mentett meg téged azzal a ninjával szemben! Fejezd be ezt a marhaságot, és húzd ide a segged!

‒ Nem! ‒ Sakura és Naruto sem hallották még társukat ilyen hangosan üvölteni. ‒ Csak fogd be és hagyj végre békén! Mit képzelsz, ki vagy?! Fogd be a pofád, te undorító vesztes!

            Mindegyikük elcsendesedett, mikor Sasuke fejéhez szorított kézzel befejezte a kiabálást. Oldalra dőlt, majd magára húzta hálózsákját, amilyen szorosan csak tudta.

‒ Sasuke? ‒ suttogta Sakura.

‒ Sajnálom... csak, kérlek, maradjatok csendben ‒ válaszolt szintén suttogva a fiú.

            Az éjszaka hátralévő részében csak a vad szél zúgása hallatszott, ahogy az átsüvített a sátor kis résein, a fogak kocogása és a három ninja halk légzése, ahogy igyekeztek melegen maradni és tovább aludni. Nehéz az embernek csukva tartania a szemét, ahogy a szél minden egyes sikítása újabb adag hideg levegőt hoz, de egymáshoz bújtak a felmelegített takaró alatt, ahogy a saját testük is lassan elkezdte tovább melegíteni azt, így hamar egy meleg kis fészekben feküdhettek. Naruto tudta, hogy Kakashi pár órán belül felébreszti majd, mikor eljön a harmadik őrjárat ideje. Ez általában az övé volt, Sasuke után, de még ha Kakashi őrködik is helyette, ez Naruto helyzetén semmit nem változtatott.

            Hosszú idő után, Sakura végre a mellkasához bújva feküdt, lassan lélegezve, ő maga pedig nem tudott aludni. Bármikor máskor Naruto csak úgy vetődött volna egy ilyen lehetőségre, de most valami nem volt rendben. Nem érezte helyesnek, hogy Sasuke egyedül feküdt rövidnadrágban és az átfagyott hálózsákjában, amíg ők a saját kis világukban voltak. A szőke fiú azt kívánta, bárcsak senseijük visszajönne, ahogy mondta. Tudta, hogy ellenőrzi majd őket, csak azt nem, hogy mikor. Ha Kakashi nem lett volna olyan jóhiszemű, már régen visszajött volna, hogy biztosra vegye, Sasuke hallgatott rá. Ehelyett valószínűleg úgy gondolta ‒ még a geninek különböző személyiségét ismerve is ‒, hogy Sasuke követte a parancsot. Vagy legalábbis valami ilyesmi.

            Naruto nagyon királynak gondolta azt, ahogy aznap Kakashi minden erőfeszítés nélkül lecsapott és megölte azokat a ninjákat. Legalábbis, többnyire, hiszen biztosan ideges volt, mikor észrevette, hogy ellenfeleik átverték őket. Tudta, hogy ő maga biztosan az lett volna... de ő nem volt ilyen elismert jounin, mint mesterük. Kakashi nyugodt és magabiztos volt. Egy nap ő is ilyenné akart válni. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt álomba zuhant.

            Eközben Sasuke az oldalán feküdt. Egy kis ideje már egyáltalán nem fázott, és egy furcsa érzés öntötte el. A fejfájása abbamaradt, már nem vacogott, és a halkan süvítő szél sem zavarta már tovább. Megpróbált megfordulni, hogy megnézze, Naruto és Sakura alszanak-e már. Már nem hallotta a fogak kocogását és a szaggatott sóhajokat, amit furcsának tartott. De az még furcsább volt, hogy nem tudott átfordulni... Sőt, ha már itt tartunk, megmozdulni sem. Talán több chakrát használt fel, mint gondolta. Talán hallgatnia kellett volna a senseire. Csak feküdt ott, csendesen és mozdulatlanul, várva, hogy álomba merüljön.

‒  Sasuke... Sasuke... ‒ kúszott fülébe egy fura, ködös hang, ahogy lassan magához tért.

‒ Sasuke... Sasuke, kishaver, fel kell kelned ‒ hallotta újra. Olyan ismerős volt... Ez a hang. Mintha valaki a nevén szólította volna, de mégsem...

-- Sasuke, nyisd ki a szemed... Gyerünk már ‒ hallotta megint. Csak nem...

‒ Kakashi sensei? ‒ kérdezte végül. Mit csinált ő itt? Nem neki kellett volna még őrködnie? ‒ gondolta a fiú, ahogy nagy nehezen kinyitotta a szemét. Kakashi sosem ébresztette fel őket, mielőtt őrködniük kellett volna, csak ha veszélyben voltak. Annyira furcsa volt. Emellett különös is... Miért voltak a szempillái ilyen nehezek...? Sőt, szinte összeragadtak? Miért volt ilyen nehéz a teste? Vajon miért nem tudott megmozdulni?

‒ Sasuke... ‒ sóhajtott megkönnyebbülten Kakashi, mikor látta, hogy a fiú felébredt. Hogy nyitva látta a szemeit, még úgy is, hogy a szempillái is fagyottnak látszottak.

‒ Hmm... Hol vagyok? ‒ nézett körbe a fiú összezavarodva. Nem a saját sátrában volt. Hol volt Sakura és Naruto? Mi történt? Miért fájt az egész teste, miközben mégsem érzett semmit sem?

            Kakashi nézte, ahogy Sasuke körbepillantott. Nézte, ahogy próbálja megmozdítani az ujjait vagy elővenni egy tőrt, majd azt, ahogy pánikolni kezdett, hiszen mozdulni sem tudott, és ahogy észrevette, hogy majdnem teljesen meztelen volt. Ajjaj, ez nem nézett ki jól. Talán gondolnia kellet volna arra, hogy felébressze és szóljon, mielőtt levetkőzteti. De az igazat megvallva, nem volt ideje ilyesmire.

‒ Sasuke, semmi baj... én vagyok az, minden rendben ‒ mondta.

‒ M-mi folyik itt? ‒ kérdezte a fiatal ninja teljesen zavartan.

‒ Sasuke, miért nem hallgattál rám, mikor azt mondtam, aludj a többiekhez közel? Mondd meg őszintén, ennyivel sem tudsz megtisztelni? Vagy a csapattársaidat és magadat sem?! Most is alig érzed, hogy a hátadra tettem a kezem? Még azt sem tudtad, hogy ott van egyáltalán, igaz?! ‒ kérdezte Kakashi, miközben Sasuke ajkai szétnyíltak zavarában. ‒ Már nem fázol... mindened fáj, és nem tudsz megmozdulni. Sasuke, ha hallgattál volna rám, akkor most nem lennél ilyen állapotban! Francba! Ez az én hibám. Tudnom kellett volna, hogy nem fogsz hallgatni rám, de nem! Elég ostoba voltam ahhoz, hogy elhiggyem, van egy kicsi józan eszed... És annyi tisztesség, hogy meghallgass! Én csak jót akartam neked! ‒ fakadt ki még jobban a sensei.

            Sasuke felnyüszített, ahogy mesterének kiáltásai először fájó fülében, azután pedig az agyában visszhangoztak. Kakashi tekintete megenyhült, és szíve összeszorult ilyen védtelennek látva a fiút.

‒ Sajnálom, Sasuke, de muszáj volt, hogy felmelegítselek valahogy. Kis híján halálos fagymarást szenvedtél. Szerencséd van, hogy akkor jöttem, amikor, különben mostanra már elvesztetted volna egy-két végtagod mozgathatóságát. Az is meglepő, hogy visszanyerted az eszméleted ‒ suttogta finoman megdörzsölve a fiú vállát. Sasuke ismét nyöszörgött kicsit, mikor Kakashi sensei felültette és lehúzta róla a meleg takarót.

‒ Fagymarás? ‒ kérdezett vissza.

‒ Igen, fagymarás, és nem lesz túl kellemes, mikor újra érezni kezdesz, de rendbe jössz majd.

‒ M-mit csinál? ‒ kérdezett ismét a fiú. Kakashi nem igazán volt biztos abban, hogy már felfogta azt, amit az előbb mondott. Kinyitotta a sátor ajtaját, ahol Sasuke meglátta, hogy ‒ valószínűleg valami jutsu segítségével ‒ valamiféle kis tüzet gyújtott. Kinyúlt, és behúzott egy vízzel teli vödröcskét, majd újra bezárta a sátrat. Táskájából egy darab ruhát vett elő. Sasuke behunyta szemeit. Fejét könnyűnek, de közben mégis furán nehéznek érezte. Kissé megriadt, mikor alig két perccel később mindkét karja furán bizseregni kezdett. Kakashi felemelte a forró vízzel teli vödröt, és a fiú lábai közé tette, hogy benne tarthassa a kezét. Ő először észre sem vette, hogy a keze a vízben van, de kis idő múltán majdnem felugrott, meglepetésében tágra nyitotta szemeit, és meglátta, hogy a karja forró vízben ázott.

            A sensei levette vastag jounin mellényét, a fiú vállára terítette és újra betakarta. Ezután elővett egy üveget, amit előzőleg megtöltött meleg vízzel, és ajkaihoz emelte. Sasuke tiltakozni akart, de mivel kezdett émelyegni inkább engedelmesen elfogadta. Kakashi egy pillanatra megkönnyebbülten csukta be a szemét. Nem gondolta, hogy Sasuke ilyen együttműködő lesz, de azonnal megnyugodott, mikor tanítványa ivott pár kortyot, mielőtt a sátor falának támasztotta fejét. Letette az üveget, és kisimította a fiú arcából a mostanra átnedvesedett tincseket.

‒ Mindjárt visszajövök. ‒ Gondosan bezárta maga mögött a sátor ajtaját és kisétált a finoman hulló hóesésbe. Megnézte, hogy Sakura és Naruto alszanak-e még, majd elment sétálni.

Mikor pár óra elteltével visszatért a geninek sátrába, maga sem tudta, meglepődjön-e azon, hogy Sasuke még mindig egyedül feküdt a sarokban, míg a másik kettő aludt. Elsőként úgy gondolta, hogy Sasuke halott és ez a gondolat félelemmel töltötte el. A fiú bőre rémisztő lilára változott, összeszorított szája és szemhéjai majdnem indigókékre változtak, haját, ruháit és hálózsákját pedig vékony réteg dér fedte be. A szíve egy percre összeszorult, míg meg nem hallott egy gyenge, szaggatott légvételt a fiú szájából. A hóesés és a szél felerősödött Kakashi őrjárata alatt, de addigra már kezdett elcsendesedni a vihar. A sensei azonnal akcióba lépett, a düh elöntötte testét, amelyet a fiú iránt érzett. "Ez az ostoba, arrogáns kölyök!" ‒ gondolta magában, de akkor eszébe jutott saját gyerekkora.

            Még egész fiatal volt, egy küldetést teljesített Obitóval, Rinnel és Minato senseiel. Egy csapat Hullámok földjéről származó ninja nyomait követték, de hirtelen olyan erős vihar érte utol őket, amely könnyedén letépte a közelben lévő kisebb házak tetőit. Úgy döntöttek, inkább megpihennek éjszakára. Felállították sátraikat és előkerültek a pokrócok is, hogy gazdáik melegen maradjanak. Kakashi visszaemlékezett, milyen dühös volt, hogy az idejét kellet vesztegetnie a küldetés befejezése helyett. Eleinte maga sem mert, de mikor mindenki más álomba merült, győzött a büszkesége és kiment a hatalmas szélviharba, hogy eddzen egy kicsit. Utált nyugton maradni. Utálta a semmittevést, mikor ahelyett edzhetett is volna.

            Hamarosan Minato-sensei is feltűnt, addigra ő már a hóban feküdt, az edzéstől kimerülten, és a viharnak köszönhetően átfázva.

‒ Kakashi, mit képzelsz, mit csinálsz?! ‒ kiáltott rá. Kakashi csukva tartotta szemét, nem foglalkozott vele. Minato bosszúsan morrant egyet, majd felemelte és visszavitte őt a sátorba. Emlékezett arra a fura érzelmi állapotra, mikor kezdett átmelegedni, és arra, ahogy mesteréhez bújva sírt. Sírt, mert elvesztette az édesapját, a gyerekkorát, vagy éppen csak azért, mert annyira fáradt volt, fázott és olyan feszült volt. Most sem értette, hogy miért sírt annyit aznap éjjel, hogy miért sírta ki a szemét. Ma éjszaka azonban megértette a tekintetet mestere arcán, ahogy mellette feküdt, és szorosan átölelte, miután behozta a hidegről.

‒ Sensei, miért kellett utánam jönnöd? Miért nem hagytál magamra, bőven elboldogultam volna ‒ mondta neki. Minato csak még szorosabban átölelte.

‒ Azért, mert törődöm veled, Kakashi ‒ csak ennyit mondott.

            Persze Sasuke helyzete nagyságrendekkel rosszabb volt. Mindent megtett, amit csak tudott, hogy eléggé átmelegítse ahhoz, hogy felébredjen. Noha a kába, zavarodott fiú alig bírta kinyitni a szemét, a megnyugvás, amit Kakashi érzett, elmondhatatlan volt. Sasuke bőre már vörösesre változott, sőt, észrevette, hogy mielőtt elhagyta a sátrat ‒ hogy kiszellőztesse a fejét ‒, a fiú elkezdett újra érezni, még ha kicsit rosszul is lett.

            Nem hibáztatta Sasukét. Tudta, hogy a fiú kemény volt, arrogáns, büszke. Butaság volt nem ellenőriznie, hogy engedelmeskedett-e neki. Ostobaság volt nem visszamennie hozzá, ahogy senseije vele tette. Valószínűleg aznap éjjel úgy végezte volna, mint Sasuke vagy még rosszabbul, ha Minato nem bukkant volna fel. Napokig nem aludt az alatt küldetés alatt. Rémálmokból riadt fel, egész nap edzett, és mikor egy hullámban utol érte a fáradtság, nem gondolta, hogy valaha is fel tud majd kelni onnan.

            Nem, az ő hibája volt, hogy ez történt. Az ő hibája, hogy a tanítványa nem hallgatott rá. Csak saját magának köszönhette, hogy bepánikolt és újból cserbenhagyta őt. A legjobb, amit most tehetett az volt, hogy segítsen neki és ott legyen mellette. Nem tudta, mennyi ideje sétálhatott, de talán még nem olyan sokáig. Megfordult, és elindult vissza sátorhoz, sokkal nyugodtabban, mint azelőtt.

            Körülbelül öt percébe került visszaérnie, így tényleg nem sétált sokáig, de elég hosszú időnek tűnik ez is, mikor az ember egy sátorban ül, lassan felengedő bőrrel. Mikor Kakashi kinyitotta a sátort, hatalmasra nyitotta szemeit.

‒ Sasuke! ‒ kiáltotta. A fiú meztelenül feküdt egy víztócsa felett. A takaró és a mellény egy kupacban feküdt, félrehajítva, a vödör felrúgva, és az éji csendet a fiú halk nyöszörgése és szaggatott légzésének hangja törte meg.

‒ Hé! ‒ mondta Kakashi, majd felemelte, és újra ráterítette a takarót, tanítványa heves tiltakozásának ellenére.

‒ Sasuke...

‒ Ne, ne sensei! ‒ kiáltotta, ahogy könnycseppek folytak végig arcán. ‒ Kérem ne, fáj, miért fáj így mindenem? Mintha égne!

Kakashi még jobban elképedt, nem várta ezt a reakciót. Tudta, hogy a fiú nem fogja túl jól érezni magát, de nem gondolta volna, hogy így fog sírni. A szíve megolvadt mellkasában. Úgy, ahogy ő, Sasuke sem sírt. Soha.

‒ Shh... Tudom, Sasuke, tudom. Az érzékeid visszatérnek, az érzőidegek élednek újra. Ha a falu közelében lennénk, a kórházban adtak volna valami érzéstelenítőt, hogy ne fájjon ennyire. Ne haragudj, kérlek, bocsáss meg ‒ mondta, ahogy karjaiba húzta a fiút, és a vállára terítette a mellényt is.

‒ Hmm... Sensei... ‒ nyögött fel az üvöltés határán, közben ujjaival próbált a férfi felsőjébe markolni.

‒ Shh, Sasuke. Nyugodj meg, semmi baj. Itt vagyok ‒ suttogta. Sasuke nyöszörögve kapaszkodott tanára karjaiba, arcát mellkasába temette.

‒ Sajnálom, sensei, annyira sajnálom.

Hangja feszült volt és gyenge.

‒ Áááhh! ‒ kiáltott fájdalmasan. Kakashi közelebb húzta magához a takaróból szinte ki sem látszódó fiút, közelebb újra és újra suttogta, hogy nincs semmi baj. Hogy minden rendben lesz. Hangja finom és megnyugtató volt Sasuke számára, ahogy a lángok ellepték a testét és feje egyre jobban fájt.

            A könnyek egy idő után elmaradtak, de az apró nyögések és nyüszítések megmaradtak. Pont úgy, mint Kakashi erős, mégis óvatos szorítása. A fájdalomban Kakashi volt a biztos pont. Mindig Kakashi jelentette a biztonságot, de ő maga soha nem vette észre. Nem engedte meg magának, hogy észrevegye. Ő volt a biztonságos túlpart, Sasuke sem értette, hogy miért.

‒ Sensei... ‒ suttogta, majd kicsit megköszörülte a torkát. ‒ Miért segítesz rajtam? Én döntöttem úgy, hogy nem hallgatok rád. Hogy nem teszem meg, amire kértél. Miért nem hagytál ott, hogy egyedül birkózzak meg... ezzel a fájdalommal? ‒ mondta Sasuke sóhajtva, közben valójában teljes szívéből remélte, hogy Kakashi nem hagyná magára. Kakashi látszólag ledermedt egy pillanatra, mielőtt még szorosabban átölelte volna a fiút.

‒ Azért, Sasuke, mert törődöm veled.

Sasuke felsóhajtott és újra a sensei mellkasába temette arcát, a külvilág megszűnt számára. Még pár óra eltelt, mielőtt eléggé lenyugodott az alváshoz, de végig kibírta, hiszen tudta, hiába mondott ellen neki, Kakashi is ébren maradt vele.

            Másnap reggel Naruto korán felébredt. Álmos volt és mindene fájt, de szinte melege volt. Igazából megizzadt kicsit ott, ahol Sakura lehelete a mellkasához ért. Óvatosan megemelte Sakura karját, hogy felkelhessen anélkül, hogy felébressze. Akkor hirtelen eszébe jutott, hogy éjjel senki nem ébresztette fel, hogy őrt álljon. És a testhelyzetéből ítélve Sakurát sem. Egész éjjel Kakashi őrködött? Ez nem volt rendjén. Még a jouninok is váltották egymást éjjel, hogy mindegyikük fenntarthassa erejét a következő napra. A sátorban körülnézve rájött, nincs értelme hagyni Sakurát tovább aludni.

‒ Sakura! ‒ kiáltotta. ‒ Sakura, Sasuke eltűnt!

A fiú kiáltása felébresztette ugyan, de nem értette, mit mondott. Kidörzsölte az álmosságot szemeiből és Narutóra mosolygott.

‒ 'Reggelt, Naruto ‒ mondta, mielőtt észrevette volna riadt arckifejezését. Naruto nem felejtette el a furcsa érzést tegnap estéről, ami azt sugallta neki, valami történi fog.

‒ Naruto, mi a baj? ‒ ugrott fel Sakura.

‒ Sakura, Sasuke eltűnt, és egyikünk sem őrködött egész éjjel! ‒ kiáltotta.

‒ Ez biztos? Megnézted kint is? Lehet, hogy már felébredt ‒ mondta a lány.

‒ Igaz ‒ válaszolt a fiú a sátor ajtajához rohanva, majd kinyitotta. A bejutó erős, meleg napfény egy pillanatra megvakította őket, mielőtt kinéztek volna a tiszta, hófedte tájra.

‒ Azta!

Mindkettejüket elkápráztatta a látvány, egy kis ideig csodálták még, majd felvették cipőiket, hogy kifussanak a friss hóba.

‒ Itt sincs, nem találom! ‒ szólt Naruto körbenézve a táborhelyükön. A csapdák érintetlenek voltak, a közelben csak saját lábnyomaikat látták, és egy tábortűz maradékait, amit talán Kakashi gyújthatott előző éjjel.

            De vajon miért gyújtott tüzet? És mennyi idejébe kerülhetett? Ha mégis fent maradt egész éjjel, a viharban is figyelve az esetleges támadókat, talált volna más módot, hogy melegen tartsa magát. Átadva magát az érzésnek, pánikolva rohant mestere sátrához, Sakurával a sarkában, remegő ujjakkal próbálta kinyitni az ajtót. Mikor sikerrel járt, az elé táruló látvány igencsak meglepte.

‒ Kakashi sen… - Kakashi egy csendre intő mozdulattal félbe szakította. A sensei a sátor egyik sarkában ült, mellette egy üres vödörrel, lába előtt egy víztócsával és karjaiban egy halom takaróval, amik közt egy sápadt, ébenfekete hajú fiú aludt a férfi mellkasához bújva.

‒ Hála az égnek, már azt hittük, eltűnt! ‒ kiáltott fel Sakura, aki még fel sem fogta igazán, mit lát.

‒ Kakashi-sensei, mégis mi történt tegnap éjjel? ‒ suttogta Naruto, mikor alábbhagyott a kezdeti sokk. Sakura még nem tért teljesen magához. Olyan aranyosan aludt a sensei karjaiban, nedves, izzadt hajjal, apró kezeivel a mesterük pólójába kapaszkodva.

‒ Hosszú történet, Naruto, Sakura, de majd a visszaúton elmesélem. Most viszont pihennie kell és nekem is. Miért nem fogtok pár halat és gyújtotok tüzet a reggelihez?

            A két genin egy darabig csak szájtátva bámult, majd bólintottak, és elindultak úgy tenni, ahogy kérte őket. Amint visszazárták a sátrat, még hallották Kakashit egy mondat erejéig és elrohantak.

‒ Mert törődöm veled, Sasuke. Mert fontos vagy számomra... - súgta a fiúnak.